Tisztelt szülők, kedves érdeklődők!
Iskolánk hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megtartottuk Petőfi-hét elnevezésű rendezvény sorozatunkat. Az idén is lezajlott az iskolai vetélkedőnk „Citius, altius, fortius” címmel. A jó hangulatú megmérettetés a „2024 – Az olimpia éve” címet viselte. 5 csapatban, 40 diák mérte össze tudását a játékos feladatokban. A sportszerű, fegyelmezett versengés során új ismeretekkel gazdagodtak tanulóink az olimpiatörténettel, Franciaországgal és a híres magyar sportolókkal kapcsolatosan. Végül valamennyi csapat - helyezése függvényében - jutalomban részesült. Köszönöm a zsűri fáradhatatlan munkáját és a gyerekek sportszerű versenyzését!
Az iskolánk hagyományaihoz híven Petőfi Kupa néven felső tagozatos fiúk részére labdarúgó tornát szervezett 2024. március 12-én a Papp József Sportpályán. A tornát nyolc iskola részvételével bonyolítottuk le. Meghívtuk a DVTK női labdarúgó szakosztályát, így a fiúknak lehetősége nyílott az U13-as és U18-as korosztály néhány játékosával bemutató mérkőzéseket játszani, amelyet a diákok nagy örömmel fogadtak. A látogatók sportszerű, színvonalas mérkőzéseket láthattak. A vándor kupát a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda nyerte el, fölényes győzelmet aratva, minden mérkőzését megnyerve. Szeretettel várjuk minden kedves résztvevőnket a jövő évben megrendezésre kerülő tornán is.
„Észpörgető” matematika verseny 2024. március 13-án (szerdán) rendeztük meg a városi "Észpörgető" matematika versenyt. 13 iskolából érkeztek a versenyző tanulók, 2. , 3. és 4. évfolyamos diákok. A verseny időtartama 60 perc volt, amelyen évfolyamonként 15 gondolkodtató feladatot kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A sikeres feladatmegoldás után lezajló eredményhirdetésen intézményünk vezetője átadta a győzteseknek az oklevelet és ajándékkönyveket.
2024. március 14-én az 1848-1849-es polgári forradalom és szabadságharc napjára emlékeztünk iskolánkban. Az ünnepi műsort a 3. a osztályos tanulók adták elő. A történelem nagy napját versekkel, dalokkal, jelenettel és tánccal idéztük fel, méltó módon emlékezve a múlt hőseire.